Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Minden településen létre kell hozni egy törvényesen működő polgárőrséget - határozott az Országos Polgárőr Szövetség a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével közösen szervezett szombati konferencián.
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével közösen szervezett konferenciát az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) szombaton Budapesten, ahol Túrós András OPSZ-elnök felvetésére a konferencia résztvevői egyhangúlag döntöttek arról, hogy az ország minden településén kezdeményezik a polgárőrség létrehozását. A kezdeményezés célja az egyesület erősítése, az ország közbiztonságának javítása, valamint a civil erők megjelenésének megakadályozása a településeken.
Túrós András kiemelte, az elmúlt hetekben több törvénymódosítás is szigorította, ugyanakkor ezáltal megkönnyítette és egyértelműsítette a polgárőrség munkáját, ennek értelmében húsz napon belül meg kell újítaniuk együttműködésüket a rendőrséggel.
Az elnök felidézte, a 2011-es évet a kistelepülések biztonsága évének nevezték el, és ezzel kapcsolatban egy 400 millió forintos pályázati programot hirdetettek meg.